Termékeink

Virágméz

A vegyes virágméz általánosságban véve igen kedvező élettani hatásokat képes gyakorolni az emberi szervezetre. Igen magas cukortartammal rendelkező csemegének számít, amely tulajdonsága miatt kifejezetten nagy baktériumölő hatással rendelkezik. A vegyes virágméz kristályosodási folyamata igen gyors, illetve közepes ütemű is lehet, függően attól, hogy milyen virágból készült el az adott méz. Ugyancsak ennek függvényében alakul ki az a tulajdonsága is, hogy a virágméznek milyen az állaga, a színe, az íze és az aromája.

Betegségek esetén már napi 2-3 evőkanálnyi mennyiség is képes megállítani a baktériumok szaporodását. A vegyes virágméz fogyasztása kifejezetten ajánlott a gyermekek és az idősek számára immunerősítés céljából, valamint a fertőző légúti megbetegedések megelőzése és/vagy legyőzése céljából. A vegyes virágméz, a monomézekhez képest sokkal összetettebb és hatékonyabb megoldást kínál az egészségügyi panaszok legyőzésere. Mivel a vegyes virágmézet a méhek növény, gyógynövény nektárjából állítják elő, így a vegyes virágméz pozitív tulajdonságai is a szerint alakulnak, hogy milyen növényekből készítik el a méhek.

A vegyes virágméz jótékony hatásai közt szerepelnek olyan pozitív tulajdonságok is, mint a fertőtlenítési képesség, nyugtató hatás, erőteljes immunerősítő hatás, valamint sebkezelésre való alkalmasság is. Sebkezelés során különösen jól hasznosítható méztípusnak számít, mivel megakadályozza a seb fertőződését, valamint elősegíti a hegképződést is.

Kevesen tudják hogy három fajta virágmézünk létezik!

A tavaszi vegyes. Ilyen esetben elmegy a méhész 100-200 ha gyümölcsösbe beporoztatni.

Ekkor egy világosabb tónusú virágmézet kapunk.

A következő a klasszikus a nyári vegyes. Magyarország köztudottan gyógynövény nagyhatalom! Különböző gyógynövények, különböző vitamin és ásványi anyagainak kavalkádja található hazánkban.

A kakukktojás az erdei vegyes virág, avagy más néven Mézharmat.

Ahogy majdnem minden weboldal, úgy mi is használunk cookie-kat vagy más néven süti-ket oldalainkon. A weboldalunk használatával tájékoztatásunkat tudomásul veszi és elfogadja.   További információk.